Közel-Kelet titkai Titokzatos vidéket határol keletről a Földközi-tenger. Titokzatos, hiszen nem sokat tudunk róla, s jószerivel Izraelen kívül nem igen keresnek fel más országokat itt a turisták. Pedig mennyi csoda várja errefelé az útonjárót, igaz többnyire csak a legelszántabbak keresik fel e vidéket! A Szentföldön, azaz Izraelben három vallás, a zsidó, a keresztény és az iszlám emlékeiben gyönyörködhetünk.
Megilletődötten járjuk végig Jeruzsálemben Krisztus szenvedésének útját, a Via Dolorosát, állunk meg az aranykupolás Sziklamecset, a siratófal előtt, sétálunk Betlehemben, a Genezáret-tava, vagy a Holt-tenger partján. Itt vannak Jerikónak, a világ legrégibb városának romjai. Lakói már kilencezer évvel ezelőtt virágzó oázissá varázsolták a Jordán folyó terméketlen völgyét. Lenyûgözőek Kappadókia sziklatemplomai, Nimrud-Dag óriási szobrai. No és itt van a titokzatos Petra, a rózsavörös város, amelyről kiderült, hogy nem is város, hanem egy hatalmas temetkezőhely, kilencszáz méter magasan, járhatatlan út mentén vájták a sírkamrákat a nabateusok a sziklába.
Az egykor nomád nép gazdagságát annak köszönhette, hogy itt volt a Perzsa-öböl és a Vörös-tenger közötti karavánutak csomópontja. Szíria kietlen sivatagaiban majdnem úgyanúgy élnek a festett arcú beduinok, mint századokkal ezelőtt. Legfeljebb egy arrahaladó teherkocsi zavarja meg nyugalmukat. Damaszkusz római kori oszlopai tövében nyomorúságos viskók húzódnak meg, de Palmira ókori kincsei feledtetik a szegénység látványát. <>
Nincs rossz ló
Csak rossz lovas, állítja Martinek János, akit Pekingben a magyar öttusázók váratlan bukásáról kérdeztünk.
Arisztokrata térhódítás
Már nem csak kiállításokon láthatjuk: már Magyarorszá- gon is megvásárolhatók a brit Morgan sportkocsik.
Megmenekülhet a csoda
Egy apró hiba miatt maradt le a szavazáról, mégis ez mentheti meg a brazil természeti csodát